20.fejezet - Titkos életek

/HyeMi/

 Elképedve néztem rá, mert fogalmam sem volt arról, hogy miről beszél. Befejeztem vele mindent, nem volt lerendezetlen ügyünk, sőt látni sem akartam. Nem is értettem, hogy egyáltalán, hogy a fenébe került ide, hogy van képe engem felkeresni a történtek után.

–        Nincs semmilyen ügyünk – tájékoztattam, majd el szerettem volna menni mellette, befelé az ajtón túlra, hogy ne lássam, hogy elmenekülhessek előle. Ám nem hagyta, megfogta a vállamat, erősen, nagyon határozott mozdulattal, majd visszaállított magával szembe.

–        Ne merj el menni, ha mondandóm van számodra! – hajolt hozzám fenyegető közelségbe.

–        Nincs már hozzád semmi közöm, és nem is érdekel, amit akarsz mondani, tehát hagyj menni! – emeltem fel a hangom annak ellenére, hogy tisztában voltam azzal, mire képes. Ő nem volt olyan úriember, mint TaeHyung, aki agresszív pillanataiban is inkább a falat püföli el, ő nem olyan... MinWoo mellett csupán kék-zöld foltokkal lettem gazdagabb, semmi mással.

–        Addig nem hagylak békén, amíg nem teljesíted, amit ígértél – fonta össze a karjait a mellkasa előtt.

–        Nem ígértem semmit, nem is tudom, miről beszélsz – figyelmeztettem, és közben annyira dühös voltam, hogy majd szétrobbantam. Nem tudom, mi ütött belém, de normális esetben, remegő térdekkel álltam volna vele szembe, dadogva szóltam volna hozzá, de most valahogy elképesztő önbizalom uralt. Soha többet nem fogok tőle félni, nem érdemli meg sem a könnyeimet, sem a félelmemet.

–        Mielőtt a sittre vágtál – jegyezte meg flegmán.

–        Nem én voltam – tiltakoztam azonnal. – Te is tudod, hogy apám dobott fel, miután nem tudta elviselni, hogy ennyire tönkre tetszel, meg ne csodálkozz, hogy meg akartam tőled szabadulni, mivel egyik lány sem örülne annak, ha mellette még két barátnőd van – magyarázkodtam hevesen.

–        Tudod, kislány kurvából sosem elég – jelentette be, mintha misem lenne természetesebb. – Azokkal sem bántam másképp.

–        Egy gerinctelen féreg vagy! – állapítottam meg, és egyre inkább azon voltam, hogy lerázzam őt. Nagyon nem tetszett, ahogy velem beszélt. – Menj el, és hagyj békén!

–        Meghívóval jöttem – nevetett fel nem kis gúnnyal a hangjában.

–        Mi van!? – csattantam fel. – Ki volt olyan hülye, hogy meghívott?

–        Az az én titkom – folytatta a gunyoros hangnemben. – Akkor is tartozol nekem.

–        Nem, nem, nem – ráztam meg a fejem kétségbe esetten.

–        De! – vágta rá. – Tartozol nekem egy tánccal.

–        Szó sincs róla – ellenkeztem megint. – Azóta nem táncolok, amióta eltiltottál tőle, amióta kiöltél belőlem mindent. Nem táncolok, főleg veled nem.

–        Amit megtanultál, azt nem felejted, ezt te is tudod – hajolt hozzám ismét olyan közel, hogy éreztem a lélegzetét a nyakamon, melytől kirázott a hideg is.

Távolabb akartam lépni tőle, de mire megtehettem volna, MinWoo mögött kinyílt az ajtó, és a nagynéném alakja bukkant fel. Dühösen méregette a fiút, majd összeráncolt szemöldökkel vetett rám egy pillantást.

–        Ez nem az, aminek gondolod – jegyeztem meg végül.

–        És ha mégis? – szólalt meg mellettem a fiú.

–        Szívódj fel! – morogtam összeszorított fogakkal. – Neked semmi keresni valód itt!

–        Valóban, ha van meghívód, akkor kérlek, fáradj a főbejárathoz – utasította őt JiYeon meglepően udvarias formában.

–        Még nem végeztem veled, kislány! – mondta MinWoo kegyetlen hangon, mire elfojtottam magamban egy hatalmas sikolyt, majd lassú léptekkel távozott. Nem voltam abban biztos, hogy akarom én ezt az estét.

A nagynéném megragadta a kezemet, és raktár irányából, egészen a pihenőig vonszolt. Azonnal ledobtam magam az egyik fotelbe, s a nő egy másodperc erejéig aggodalmas pillantást vetett rám.

–        Aggódom, mert megint egy fiúval láttalak, akit eddig még nem – jelentette be, majd elmosolyodott. – Tudod, lenyűgöz, hogy ennyi rajongód van!

–        Ugyan már, JiYeon! – legyintettem ingerülten. – Ő a legnagyobb rémálmom!

–        Mit értesz ez alatt? – értetlenkedett. Végigfuttattam a tekintetemet rajta, és le voltam döbbenve, hogy mennyire csinos. Rajta jól mutatott a magassarkú, legalább tíz centi tűsarokkal, a piros szűk farmer, és egy ujjatlan, teljesen csipke, fekete felső. Harmincnyolc éves létére, simán letagadhatott volna úgy tízet. Nem szokott sminkelni, de most kitett magáért, haja pedig lágy loknikban omlott a vállára. Biztos voltam abban, hogy ma nem fog dolgozni.

–        Ugye, nem így akarsz ma bulizni? – mutatott a szerény öltözékemre, főleg a menő cipőmre.

–        Nekem jó így – vontam meg a vállam.

–        Az lehet, de így nem fogsz tudni senkit sem fel szedni – állapította meg, de én csupán a szemem forgattam.

–        Nem is akarok – ismertem be.

–        Ahogy gondolod, de ezt – nyújtott felém egy pici fekete rövidnadrágot, meg egy vékonyka harisnyát – jobb lenne, ha felvennéd.

–        Ne már! – drámáztam azonnal. – Bocsi, de nem leszek ribanc.

–        Szándékosan nem szoknyát akartam rád adni, vagy épp egy falatnyi miniruhát, amiben nem egy lányka rohangál odakint, sőt még magassarkút sem – mutatott a sajátjára, majd előkeresett nekem egy nem túl magas bokacsizmát, fekete színben. – Ez már jobb.

–        Felejts el! – intettem le, de a mosoly csak nem akart eltűnni az arcáról. – Fogadok, hogy te ittál!

–        Még nem, de majd fogok – felelte határozottan. – Nézd, ez nem sok. Csini leszel, de visszafogottan, nem pakolod ki semmid, sőt még a feneked sem fog kilátszani, de szenvedj már annyit.

–        De ez nem is illik hozzám – ellenkeztem.

–        Nem árt néha kilépned a komfortzónádból.

–        Jól van! – sóhajtottam lemondóan. – Felveszem, de csak, mert te vagy az ünnepelt.

–        Ezért is hálás leszel nekem egyszer! – mondta végszónak. – Kint találkozunk a pult mögött.

–        Még mindig kétlem, hogy ezekkel a húzásaiddal megyünk is valamire – kiabáltam utána, de kételkedtem abban, hogy meg is hallottam, mit magyarázok neki.

Egyáltalán nem voltam abban biztos, hogy ez jó öltet. Ha így öltözködök, biztos, hogy MinWoo nem fog leszállni rólam. őt lehet, hogy TaeHyung ellenszenvét is kihívom magam ellen, amiért felhívom magamra a figyelmet, bár mióta is érdekel engem, hogy megfeleljek, pont neki. Hiszen, aki képes megint azzal a csajjal kezdeni, aki már egyszer összetörte a szívét, kár némi észt keresni is, abban a rendkívül üres fejében. Végül csak felvettem azt a hacukát, amit a nagynéném rám sózott, s rá kellett jönnöm arra, hogy valójában annyira nem is vészes. Teljesen takarta a fenekem a nadrág, a csizma pedig alig volt öt centi, de tömött, széles sarok, nem estem benne hanyatt, sőt a kényelem is adott volt. Teljes harci díszben mentem a pulthoz, és JiYeon azonnal elismerő pillantásban részesített.

–        Mondtam, hogy nem annyira rossz. – Hangosan beszélt a zene miatt, és a DJ mindig bejelentette, hogy pontosan mi is következik. Tetszett a zene, egy pillanat erejéig talán hagytam is, hogy magával ragadjon a ritmus, elkezdem a testem a zenére mozgatni, de csak visszafogottan.

–        Ma is itt fogsz a pult mögött lenni egész este? – kérdeztem közel hajolva hozzá, hogy hallja, mit is akarok mondani neki.

–        Nem hiszem – rázta meg a fejét. – Csak a társaság meglepődne azon, ha én táncolni kezdenék, a táncparkett közepén.

–        Újrakezdted? – faggattam a táncos múltjára utalva. JiYeon táncos volt, tinédzserkora óta, csak társastáncos, és az első férje volt a párja. Akkor hagyta abba, amikor elváltak, majd hogy felejtsen, mást választott. Olyat, amiben lazulnia a kell, és beleszeretett a modern táncokba, majdnem mindenben jártas volt, pont mint én, csak épp annyira titkolom, hogy kettőnkön kívül, egyedül MinWoo, meg az apám tudja. MinWoo-val csak annyi baj, hogy ő volt a párom, a páros koreográfiánál, és ott is szerettünk egymásba. De eltiltott tőle, szerinte túl szexi volt a mozgásom, hiába voltam jó egyedi koreográfiákban, mindentől eltiltott... Azóta nem táncolok... Persze, ha meghallok egy jó zenét egyből elkap a hév, és ha MinWoo egészen addig nem száll le rólam, amíg meg nem kapja az utolsó táncát, kénytelen leszek engedni, mely azzal jár, hogy lebukok, JiMin meg HoSeok ízekre fog szedni, persze jó értelemben. Ők a táncosok a bandában...

–        Igen – bólintott, majd töltött magának az egyik borostyán színű italból. Na, jól kezdődik az este. – Miután balesetet szenvedtem, majdnem mindent újra kellett kezdenem. A járást és a beszédet is, az orvosok pedig azt mondták adjak fel mindent a múltamból. Én ennek ellenére nem voltam hajlandó rá, és azóta is táncolok, persze nem verem nagydobra, és titokban járok oktatni is.

–        Azt miért nem mondtad, hogy tanítasz is? – kérdeztem tőle kissé felháborodva.

–        Nem tudom – vonta meg a vállát. – Nehéz lenne úgy titokban tartani, ha te vagy az egyik tanítványom. Mindegy! Hetente négy órát tartok, meg időnként élek a latin zenei szenvedélyemnek, de ezt itt Szöulban igen nehezen lehet kivitelezni. De ne utálj emiatt – kérte, amint meglátta, hogy milyen villámló pillantást vetettem rá. – Ha akarsz, mostantól jöhetsz az óráimra, szerintem még plusz ötleteket is tudsz majd adni, bizonyos helyeken nem ártana feldobni a koreográfiát.

–        Hihetetlen vagy! – nevettem el magam, majd a pult irányába pillantottam, ám az ott felbukkanó alaktól majdnem hátast dobtam. Nem akartam éppen Kim TaeHyungot kiszolgálni, ez a srác egyszerűen kísért engem.

–        Mit adhatok? – fordultam végül az irányába, amint nagy nehezen, de főként JiYeon pillantása miatt, rászántam magam.

–        Abszint! – vágta rá azonnal. – Zöld verzióban!

–        Oppa! – bukkant fel NaRi, és hajolt meglepően közel a fiúhoz. Vennem kellett egy mély levegőt, hogy ne verjem orrba ott a helyszínen. Inkább megfordultam, hogy adhassak zöld abszintot a következő részegjelöltnek, de engem egyáltalán nem érdekelt, hogy mit kezd magával. – Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? – kérdezte a lány, s én Tae elé tettem egy csinos, karcsú poharat, amit majdnem tele öntöttem a zöld színű itallal.

–        Tudod – fogott bele a fiú, majd egyszerre leküldte a pohárka tartalmát. –  Még mindig jobb, mint a nyavalygásodat hallgatni. Egy következőt! – Szó nélkül vittem neki még egyet, majd elkerekedett szemmel néztem, ahogyan ezt is leküldi. Mintha magamat láttam volna. – Köszönöm! – biccentett, majd a lány társaságában távozott.

Nem tértem magamhoz, csak követtem a tekintetemmel őket, és azt vettem észre, hogy TaeHyung valahogy nagyon nem díjazza NaRi társaságát. Hirtelen az is az eszembe jutott, hogy mi van, ha az a némber valamivel zsarolja őt. Lehet, hogy a családját érintő üggyel vagy épp... velem kapcsolatban, és ebben az esetben csak egyetlen dolog juthat az eszembe, még pedig egy papír, amivel egészen a sittre is kerülhetek, ha a lány ügyesen használja a száját, ezúttal a szavak függvényében. Ha meg ez áll a dolgok hátterében, akkor bizony nagyon is sokat jelenthetek neki, hiszen feláldozza magát a szabadságom érdekében. Aish! Sürgősen ki kellett derítenem, hogy mi a fene folyik a háttérben. Éppen vissza akartam fordulni a nagynénémhez, milliónyi kérdésem lett volna a tánccal kapcsolatban, hogy pontosan mit is oktat, meg hol csinálja, megy egyáltalán miért is kellett neki ennyi ideig titokban tartania, amikor tudja, hogy mennyire szeretek táncolni. Ám nem elegyedhettem vele beszélgetésbe, de félszemmel láttam, hogy mennyire magával ragadta őt is a zene remek üteme, mert egy számomra nem kívánatos személy jelent meg a pultnál.

–        Mit akarsz, Rim? – fordultam a lány irányába, aki megint nem sajnálta az arcáról a festéket, és most olyan mini volt rajta a csillogó ezüstös-kékes árnyalatú ruha, mintha semmit sem vett volna fel igazán. – Gyerekeket nem szolgálunk ki!

–        Nagy lett a szád, amióta tudod, hogy a húgod vagyok – vetette ellen a lány. – Nem sokára az leszek.

–        Nehogy azt hidd, hogy bármit is változott a véleményem rólad, hogy tudom, te vagy az egyetlen testvérem, amíg az anyám az összekötő kapocs kettőnk között, számomra nem vagy más, egy ostoba lotyónál – magyaráztam egyre növekvő indulattal, és láttam Rim arcán, hogy legszívesebben elbőgné magát, de nagyon nagynak akart látszani, hiszen igyekezett minden könnycseppet visszatartani.

–        Kihívlak egy táncpárbajra! – közölte velem Rim a szokásosnál is magasabb hangon. Biztos, csak a könnyek miatt. – Úgysem tudsz megverni!

–        Erre azért ne vegyél mérget! – jelent meg mellettem JiYeon, majd szélesen elvigyorodott.

–        Még nem végeztünk! – jegyezte meg a lány, és elviharzott.

–        Ezt már sokan mondták! – kiáltottam a távozó alakja után, de nem hallhatta a zene miatt.

–        Valahogy nem kedvelnek téged az emberek – jegyezte meg a nagynéném.

–        Lehet, hogy neked meg nem kellene többet innod!

–        Meg lehet – vonta meg a vállát ismét, de öntött magának megint valami jófajta italt, és közben elindult, hogy még néhány vendéget kiszolgáljon.

Pár pillanatig egyedül voltam, agyaltam azon, hogy milyen jó lépéseket lehetne összehozni az aktuális, mondjuk kicsit túl lányos zenére, amikor a volt pasim sziluettje jelent meg a pultnál. Komolyan, nem hiszem el, hogy az emberek, akiken nem akarok látni, sorra felbukkannak. Az égiek nagyon azt akarják, hogy kiboruljak, de megszívatom őket, mert nem fogom hagyni, hogy az én szenvedésemen viduljanak. Szó sincs róla!

–        Mit akarsz? – förmedtem rá, de MinWoo csupán szélesen elmosolyodott. Egyszer letörlöm ezt a hülye vigyor a képéről. Rá kellett jönnöm arra, hogy manapság különösen agresszív vagyok.

–        Még mindig a táncomat akarom – felelte, és meglepően őszintének tűnt.

–        Felejts el! – mondtam határozottan, és lendítettem a tenyeremet, hogy jól felpofozhassam, de elkapta a kezem, és olyan erővel szorította meg, hogy ezernyi régi fájdalmas emlék suhant át az agyamon. Megint emlékeztem a lelki terrorra, a kínokra, amiket át kellett élnem mellette, és tudtam, hogy ha nem teszek eleget a kérésének, rettenetesen meg fogom bánni, mivel bármikor megtalálhat, ha egyedül leszek.

–        Na, kislány! – nevetett fel, de továbbra is szorította a csuklómat. – Tele vagy indulattal! Látszik, hogy senki sem tart kezelés alatt! – Tudtam, mire gondolt, és emiatt is szívesen felképeltem volna, milyen kár, hogy a kezem fogságban volt. – Amíg velem voltál, nem voltál ennyire heves természetű, mert én legalább karbantartottalak.

–        Csak a saját önző érdekeidet nézted, csak az érdekelt, hogy neked jó legyen, kihasználtál testileg, ezt nem nevezném annak – ellenkeztem hevesen, miközben igyekeztem kiszabadítani kezem. – Azt sosem élveztem.

–        Igazad van, de a kurváknak ez a sorsa – gonosz vigyor jelent meg a képén. – De ha megadod, amire kértelek, talán egy darabig futni hagylak.

Ez némi reménysugárral töltött el, hiszen ha megkapja a táncát, amivel természetesen az jár, hogy lebukok, ám talán nem is baj... Ha bántalmazni mer, majdcsak találok embereket, akik megvédenek. JiMin biztos nem hagyná, hogy valami bajom essen, legalábbis remélem.

–        Jól van! – adtam be a derekamat. – Egy tánc nem több, és utána soha többet nem látlak!

–        Egy darabig! – javított ki. – Emlékszel még a „Now” koreográfiájára?

–        Azt hiszem – bólintottam, és tudtam, hogy ennyivel nem úszom meg, de talán biztosíthatok magamnak némi védelmet ellene. – Arra gondolsz, amit kicsit átszerkesztettünk?

–        Pontosan – felelte határozottan, a szavaira csak biccentettem egy rövidet. – Akkor irány a táncparkett!

–        Mindjárt jövök! – intettem JiYeonnak, aki döbbent tekintettel követte, amint a táncparkett felé indulok. 

Átmasíroztam a tömegen, egészen középre, amikor a Dj hangja betöltötte az egész termet. Kissé összerezzentem, és amint MinWoo magas alakja megjelent mellettem, ugyanígy reagáltam. A szívem a torkomban dobogott, és még egyáltalán nem voltam abban biztos, hogy tudom is, mit csinálok.

–        És – szólalt fel  a Dj hosszan elnyújtva a szót – szóló produkció a parketten, egy kis helyet kérnék Han MinWoonak és szépséges párjának, Lee HyeMinek, akik „Troublemaker” egyik legjobb zenéjével, illetve annak lenyűgöző koreográfiájával fognak elvarázsolni minket. Fényeket a színpadra!

–        Minek kellett a nevem ehhez az egészhez? – kérdeztem kissé felháborodva.

–        Azt nem mondtam, hogy nem is foglak bajba keverni – húzta gúnyos vigyorra a száját, így tüntetően el akartam vonulni, de megint csak fogságba került a csuklóm a keze által.

Nem válaszoltam, inkább csak felvettem a kiinduló pozíciót, és eldöntöttem, hogy kizárom a külvilágot, csak én leszek, a zene, na meg a nem kívánatos személy, Han MinWoo...

/TaeHyung/

Csak a srácok miatt szántam rá magam, hogy eljöjjek. Nem, nem HyeMi miatt... vagyis nyugtatom magam ezzel, hiszen ott lebeg a szemem előtt a NaRival kötött egyezségem, és alig vártam, hogy elévüljön az a fecni, azonnal beolvasok neki, és lelépek, hogy újra megkörnyékezhessem szívem vágyát, remélve azt, hogy akkor még nem lesz késő. Nem öltöztem ki, nem volt rá szükségem, a lány falatnyi ruhája mindent vitt, és úgy lépett be a kávézóba, mintha egy díva lett volna, de csupán egy ribanc volt, semmi több. A távoli asztalnál üldögéltünk, Rim is ott volt, pedig meg lett mondva, hogy kiskorúak nem jöhetnek, bár abban a rövidke ruhában ő is kinézett vagy húsznak, nem csodálkoztam volna azon sem, ha valaki elkapja, és netán az egyik bokorban megerőszakolja. Nem nagyon akartam magammal bármit is kezdeni, de annyira untam NaRi hisztijét, hogy táncoljunk, hogy inkább a pult felé vettem az irányt, pont azt a másodpercnyi időt, amíg karöltve Rimmel eltávozott, hogy táncoljanak. Pontosabban riszálják a csinos kis feneküket, és úgy tudjanak vonaglani, ahogy a rúdtáncosnők a sztriptízbárban. Lekönyököltem a pultra, amint ledobtam magam az egyik üres székre, és azt láttam, hogy Hyemi igen csak csinos, bár nem a közönséges változatban, háttal állt nekem, elmélyülten beszélgetett a nagynénjével, aki ezúttal alapvetően túlragyogta az összes lányt a teremben, még a nála jóval fiatalabbakat is, de engem akkor is a HyeMi foglalkoztatott. A rövidke nadrágja éppen a legjobb formában emelte ki a hátsó domborulatát, és megint csak elkezdtem azon gondolkodni, hogy mennyire jó lenne lehámozni róla a ruhákat, belefeledkezni a bőrének illatába, és felfedezni a tökéletes testének minden egyes kis szegletét. Kénytelen voltam megrázni a fejem, valahogy nem hiányzott, hogy vagy ő, vagy épp NaRi észrevenné, hogy mennyire gyorsan bezsongtam. Le kellett tennem HyeMiről, meg az őt érintő fantáziálásról, mert amikor csak meghallom a nevét, meglátom őt, vagy csak meghallom a hangját, elkezdek róla fantáziálgatni, és bele fogok őrülni a gondolataimba. Főleg, most, hogy holnap éppen JungKookkal készül randizni. Biztosítanom kell, hogy az a randi szörnyű legyen, csak azt kell kiderítenem, hová is mennek, hogy a nyomába tudjak lenni. Egy pillanatra fordult csak az irányomba, és JiYeon úgy nézett rá, hogy véletlenül se tudjon neki ellent mondani.

–        Mit adhatok? – kérdezte, de a hangja teljesen unott volt. Mivel érdemeltem ki ezt a hangszínt?

–        Abszint! – vágtam rá. Vágytam valami nagyon ütősre és az abszint éppen ilyen volt. – Zöld verzióban!

–        Oppa! – hallottam meg NaRi negédes, talán már túl nyájas hangját mellettem, és azonnal letette magát mellém. – Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet?

–        Tudod – kezdtem bele, majd amint HyeMi elém tette a gyönyörű zöld italt, egyszerre leküldtem azt. Szinte felperzselt bennem mindent, amit csak lehetett, de épp erre volt szükségem, hogy a kellemes lángokon kívül semmit se érezzek. – Még mindig jobb, mint a nyavalygásodat hallgatni. Egy következőt! – HyeMi rögtön előttem termett egy másodikkal, és azt is gondolkodás nélkül megittam. Többre nem volt szükségem, elég kettő, hogy jól érezzem magam, hiszen rosszul lenni mégsem akartam, csak tompítani akartam a NaRi keltette zaj szintjét. – Köszönöm! – mondtam végül a szívem hölgyének, aki még mindig elkerekedett szemekkel nézett rám, és tudtam, hogy ezt a pillantást akkor is fixen tartotta, amikor már rég messze jártam.

A további hosszú, sőt talán kínzó perceket azzal töltöttem, hogy hallgattam a többieket, akik örömmel mesélték, hogy találtak egy-két igencsak szemrevaló lánykát a tömegben. Persze, aki nekem kellett éppen a pult mögött játssza a jó kislányt, pedig igencsak rossz... Csak a helyzetet kell megteremteni hozzá. Pár pillanatig még elvoltam a gondolataimban, és azt sem zavart, hogy NaRi éppen a hajamat babrálja, amikor egy magas férfialak lépett be a köreinkbe, aki JiMinnel és HoSeokkal azonnal lekezelt, majd azt vettem észre, hogy NaRi feláll mellőlem, és a most érkezetthez lép. Úgy üdvözölték egymást, mintha régi ismerősök lennének, de nem szerelmi viszonyból, inkább családiból.

–        Szervusz, NaRi! – szólalt fel a fiú. – Anyád hogy van?

–        Szia, MinWoo! – üdvözölte őt a szőke lány, és egy szívélyes ölelésben részesítette a magas fiút, akinek a neve már alapvetően gyanút keltett bennem. – Jól, de a tiédet is rég láttam!

–        Honnan ismeritek egymást? – ötlött be azonnal a legkézenfekvőbb kérdés.

–        MinWoo az unokatestvérem, anyai ágon – magyarázta NaRi.

–        Igen – bólintott az említett, majd folytatta. – Csak az én anyám, Busanban lakik, mint én, NaRié pedig itt Szöulban, a távolság miatt ritkán találkozunk.

–        Busanban? – kerekedett el a szemem.

–        Pontosan, miért? – nézett rám a szőkeség értetlenül.

–        Nem lényeg – vontam meg a vállam. – Mit keresel itt, MinWoo?

–        Éppen a srácoknak – mutatott JiMinre és HoSeokra – tanítok egy-két új dolgot. Sajnos nem maradok sokáig!

–        Milyen kár – sajnálkozott Nari. – De amíg itt vagy, találkozhatnánk!

–        Mindenképpen! – mosolyodott el MinWoo, de számomra volt valami abban a mosolyban. Lassan döbbenten rá arra a fájdalmas igazságra, hogy ez a MinWoo éppen HyeMi kegyetlen volt barátja lehet, aki pont NaRi unokatestvére, és épp nálunk van, amikor én igyekszem összejönni a volt csajával, vagyis csak akartam... Ráadásul a két haveromnak ad oktatást... akkor is a táncról van szó... ennek nem lesz jó vége, nagyon nem lesz jó vége. Ez itt mind a sors nevű játéknak a kimondottan nehéz, kissé nevetséges pályája... Kezdtek meghibbanni...

Amint az alak távozott, de előtte játszotta nekünk a szépet és a jót, ki kellett mennem a levegőre. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy az ami nekem teljesen egyértelmű, és felvet némi problémát, és némi alattomosságot is véltem felfedezni a történtek mögött, az mindenki másnak teljesen természetes. Hogy, hogyan mások ki ebből a zűrzavarból úgy, hogy közben HyeMit is kimentsem, egyelőre nem tudom, de valamit csak kitalálok... Teljesen lefoglalt a szenvedés, és amint észrevettem, hogy a tömeg a táncparketten egy kört tesz ki, középen pedig valaki, pontosabban valakik voltak, meg kellett néznem mégis mi folyik ott. Azt hittem dobok egy hátast...

Nem képzeltem volna, hogy szívem hölgye ilyen remekül táncol, minden mozdulata magabiztosságot árasztott, olyan felszabadult volt, laza, mintha egész életében ezt csinálta volna, és olyan összehangolta a mozdulatait táncospárjával, aki éppen az bizonyos MinWoo volt, hogy teljesen lesett állal figyeltem őt. Tetszett a zene is, amire táncoltak, sőt ismertem is talán még a teljes koreográfiát is, de ők kissé változtattak azon. Ennek ellenére nem tetszett, amikor hozzá ért, főleg mivel a lehetőség adott volt a túl szexi, és szenvedélyes táncmozdulatokhoz is, amiket kicsit sem szívleltem. Biztos voltam benne, hogy az a srác a volt pasija, és azt nem tudtam, mivel vette rá, hogy tegye meg ezt, hiszen HyeMi nem szerette a túlzott rivaldafényt. Elkerekedett szemmel bámultam, és láttam azt is, hogy a lány, igyekszik távolságtartó lenni. A mellettem álló Rim ki volt akadva, de nem a nővérére, inkább Minwoo-ra.

–        Aigoo! – sóhajtotta a lány, kissé ábrándozva. – Nekem kell az a pasi!

Meg akartam jegyezni, hogy csak nyugodtan, legalább akkor nem HyeMire lesz rászállva. Amint vége lett a zenének, a lány el akart menekülni, de a magas alak nem hagyta, tudtam, cselekednem kell. Felmértem a terepet, és megkönnyebbülve vettem tudomást arról, hogy NaRi éppen nincs sehol, így meglendültem, egyenesen be a tömegbe, ahol megragadtam HyeMi csuklóját, és kivezettem a tömegből, egyenesen fel a tetőre...

/HyeMi/

Erős kéz ragadott meg, és úgy húzott maga után, hogy kissé elvesztettem az egyensúlyomat is. Megbillentem, de az ismeretlen, akinek meglepően ismerős érintése volt, magával vonszolt hosszasan, egész egy felfelé vezető lépcsőn. Nem is néztem meg ki az, de amint egy kisebb padlásajtó szerűt kinyitott az illető, egészen az épület tetején voltunk. A lapos tetős megoldás nagyon tetszett, fent dobozok voltak, mindenfélével megpakolva. Végül csak megnéztem, ki lehet a megmentőm, és TaeHyung alakját véltem felfedezni, aki az épület legszélén ácsorgott a semmibe meredve. A csillagok és a város fényei minden beragyogtak, és a csípős hideg egészen a bensőmig hatolt. Amikor közelebb léptem a fiúhoz, teljes mértékben figyelmen kívül hagyott, s ez egy kissé szarul esett. Biztos, megérdemlem ezt a bánásmódot. Nem szóltunk egymáshoz, de amint elkezdtem dörzsölgetni a karjaimat, hátha megmelegszek, gondolkodás nélkül, a vállamra terítette a kabátját. Összehúztam magamon, és még ezután sem emelte rám a tekintetét. Úgy döntöttem, megyek és keresek egy masszív dobozt, szándékomban állt itt megvárni, amíg MinWoo távozik. Reméltem, hogy nem kell sokat várnom rá. Letettem magam az egyik kényelmesnek tűnő dobozra, és egészen a falnak döntöttem a hátamat. A fiú a távolba meredt, és hosszasan figyelembe sem vett, de már nem bántam egy kicsit sem. Valahogy a közelsége képes volt minden egyes félelmemből kigyógyítani. A tánc maga jól esett, felszabadultam, és nem érdekelt semmi, ez volt amúgy is a kedvencem, hiszen az eredeti koreográfia volt kipótolva az egyedi lépéseinkkel, de hogy újabbra próbált rávenni erőszakos módon valahogy nem tetszett. Tae alakját figyeltem, amit zsebre dugott kézzel egy szál ingben bámulja a végtelen messzeséget, tudni akartam, hogy bánja-e azt az esetet, amikor hagytam, hogy elszaladjon velem a ló.

–        Bánod, hogy megtetted? – törtem meg kínos csendet.

–        Mit? – kérdezett vissza, de rám sem pillantva.

–        Tudod, mire gondolok – háborodtam fel, amint elkezdte a hülyét játszani.

–        Nem – felelte végül, de ismét nagy szünetet hagyott. – És ha visszafordíthatnám az időt is megtenném nagyon szívesen, sőt most is, és bármikor újra megtenném, akkor sem bánnám meg soha! – magyarázta, hirtelen elkapta őt a lelkesedés, és egy pillanat erejéig egy perverz vigyort villantott rám. Megkönnyebbülést okozott bennem minden szava, és örültem, hogy ezt vallja, talán mégsem utált meg annyira.

Közelebb lépett hozzám, nyomott egy puszit homlokomra, amin kissé megdöbbentem, majd elindult visszafelé.

–        Mennem kell, ha NaRi észreveszi, hogy eltűntem, biztos kiborul – jegyezte meg, de ennek a bejelentésnek nem örültem. Azt is tudni akartam, hogy miért éppen azzal a szőke ribanccal jött össze megint, de nem nézett vissza sem.

Ehelyett magamra húztam a kabátját, beszívva a csodás parfümjének erőteljes illatát, mely keveredett az ő illatával, egyszerűn rabul ejtő volt. Hosszú pillanatig egyedül voltam, Tae kabátjával az oldalamon, amikor zajra lettem figyelmes, férfihangokat hallottam, és az egyik kimondottan hasonlított JiMin hangjára. Végül ő jelent meg, mellette a legjobb barátjával, és mindketten elképedve néztek rám.

–        Aish, te lány! – lelkesedett JiMin azonnal. – Te táncolsz!

–        Nem is akárhogy! – értett vele egyet a barátja.  – Mióta?

–        Régóta! – feleltem egyszerűen, tudtam, hogy ez lesz. – Hat éve, azt hiszem, de az utóbbi egyben már nem vitt rá a lélek.

–        Honnan ismered a srácot, akivel táncoltál?

–        Nem akarom elmondani – hárítottam azonnal.

–        Ő tanít minket jelenleg, azt állítja, hogy Busanból jött, pont mint te – magyarázkodott HoSeok, de amint meglátta a meggyötört arcomat, a lelkesedése is alább hagyott. – Van valami baj vele?

–        Ti hoztátok ide? – néztem hol az egyikre, hol a másikra, de fel sem keltem a helyemről.

–        Igen – vallotta be az alacsonyabbik srác, majd nagy sóhaj keretében letette mellém magát. – Nem tudtuk, hogy ismered.

–        Csak kérlek, ne higgyetek el neki semmit, amit rólam mond! – könyörögtem azonnal.

–        Mert ki ez, vagyis ki csoda a te számításodban? – nézett rám értetlenül HoSeok, s ő is csatlakozott mellém, csak épp a másik oldalról.

–        A volt barátom, aki tönkre tette az egész életemet, aki miatt meg kellett tanulnom, hogy az alapozó és púder mennyire hasznos, főleg ha kék-zöld foltokról van szó, vagy liláról a nyakamon, meg egyéb helyeken.

–        Sajnálom! – szólalt fel JiMin nem kis kétségbe eséssel. – Nem tudtuk.

–        Alig két napja érkezett, és mindannyiunkat lenyűgözött a személyisége és a tudása – magyarázkodott a magasabbik, de láttam rajta, hogy őt is bántja a dolog. – Te tudtad azt, hogy ő Nari unokatestvére?

–        Mi van?! – csattantam fel hitetlenkedve, de hirtelen, amint eljutott a tudatomig az információ legfontosabb része, megfagyott a vér az ereimben. Ez a sors fintora. – Úgy érted a szőkéé?

–        Ismersz te másik NaRit is a környéken? – kérdezett vissza mosollyal az arcán JiMin. –Állítólag nincsenek közeli viszonyban, de TaeHyung pontosan annyira el volt képedve, mint te. Mi sem tudtuk, csak ők magyarázták el.

–        Számomra csak az a legérdekesebb, hogy MinWoo sosem említette, hogy van egy NaRi nevű unokatestvére. –Teljesen értetlenül álltam az eset előtt, de úgy tűnt, hogy a két fiú pont annyira nem érti ezt az egész zavaros ügyet, mint én. Sőt, ahogy magam elé képzelem mindkettő arcát, nem is hasonlítanak egymásra. Mi van, ha ez az egész valami komolyabb ügy, ha ez csak színjáték, és csak ellenem irányul. Mindkettőből kinézem...  – De, tényleg, ne higgyetek el semmit sem, főleg nem rólam, mert a szemében egy üresfejű lotyónál nem leszek több. – Éreztem, hogy majd megfojtanak a könnyeim, de nem akartam sírni, nem tehetem meg, hogy az az erőd, amit felépítettem, pont egy olyan féreg miatt omoljon össze, mint MinWoo.

–        Tudjuk, hogy ennél jóval több vagy – vigasztal meg JiMin, biztatóan a vállamra tette a kezét. – Miért is kezdtél el táncolni?

–        Véletlenül – válaszoltam egy röpke mosoly keretében. – A középiskola, ahová jártam, ott kötelező volt valamilyen sport, természetesen ingyen. Én tollaslabdára szerettem volna menni, de az betelt. Azt mondták, hogy a modern táncosok utánpótlás hiányban szenvednek, menjek oda. Gyorsan rájöttem, mennyire is felszabadít, levezeti a feszültséget, tehát maradtam, és elég gyorsan az amatőrök közül, a profi csapatba kerültem. Ott találkoztam MinWoo-val, a többi meg csupán történelem. Akkor hagytam abba, amikor eltiltott tőle, mert szerinte túl provokatív a mozgásom.

–        Igen, ezt észrevettem – jegyezte meg HoSeok, de mérgemben megütöttem a karját.

–        Ez nem igaz – ellenkeztem. – Csak a zene hatása.

–        Nem jössz vissza? – nézett rám JiMin kérdően, amit feltápászkodott mellőlem.

–        Igaz – csatlakozott hozzá a barátja. – Nyomhatnánk valamit együtt.

–        Inkább kihagyom – hárítottam el az ajánlatot.

–        Sőt akár jöhetnél hozzánk órára is, nekünk sem ártana egy-két új ember – gondolkodott el HoSeok, de nekem eszem ágában sem volt részt venni egy ilyen merész ötletben.

–        Inkább maradok a zenénél – jegyeztem meg.

–        Tényleg igaz, hogy zongorázol? –kérdezte JiMin pár másodperces hallgatás után.

–        Igen – bólintottam.

–        Tehát akkor Kook igazat mondott – váltott barátjával egy jelentőségteljes pillantást, melynek függvényében gyanakodni kezdtem.

–        Nem hittetek neki? – csodálkoztam el. – Egyébként is honnan tudja?

–        Nem, nem hittünk – bólogatott HoSeok, majd elvigyorodott.

–        Azt állította, hogy látta és hallotta, mint játszol, itt a kávézóban, még pedig TaeHyungnak – magyarázkodott JiMin. – De nem hittük el egyetlen szavát sem.

–        Pedig ez így volt – nevettem el magam, majd lassan feltápászkodtam. Kissé elgémberedtek a tagjaim, alig bírtam megállni a lábamon.

–        Miért éppen Tae? – nézett rám elcsodálkozva JiMin.

–        Nem tudom – vontam meg a vállam. – Ő értékeli a zenét, másrészt meg megzsarolt, és nem volt más választásom, de rég nem játszottam. Lassan ideje lenne.

–        Kíváncsi lennék rá – jelentette ki HoSeok, mire elkerekedett szemeket meresztettem rá.

–        Még csak az kéne, hogy ennyien a nyakamon legyetek – ellenkeztem, majd levettem magamról Tae kabátját, és magasabb fiúnak nyújtottam. – Ezt vidd vissza, kérlek TaeHyungnak.

–        Miért én? – értetlenkedett a fiú. – Vidd vissza te.

–        Nem tehetem, nem akarom, hogy NaRi miattam kezdje őt piszkálni – magyaráztam kissé hevesebben, mint kellett volna.

–        Annyira szar azt látni, hogy mindketten tönkreteszitek magatokat – állapította meg JiMin egy hatalmas sóhaj keretében. – Azért fontold meg az ajánlatot!

–        Majd meg látom – feleltem vállvonogatva. – Bent találkozunk!

Intettem nekik, majd nagy mosollyal az arcukon távoztak. Nem nagyon akartam bemenni, de egyszerűen megfagytam, meg nem is hagyhattam, hogy a nagynéném a szülinapját egyedül szolgáljon ki. Teljesen lekötött az agyalás, mégis hogyan lehetne MinWoo és NaRi rokonok, ha sosem beszélt egyik sem a másikról, csapdát sejtettem ebben, nem is kicsit...

/Taehyung/

Egy sörrel a kezemben üldögéltem, szerencsére NaRi-mentes állapotban. Teljesen kétségbe ejtett az a tény, hogy HyeMi exe és az enyém rokonok. Ez még nekem is kezdett sok lenni. A szőkeség inkább haza ment, és tett egy ajánlatot is, hogy miért is kellene vele mennem, de nem hatott meg. Az ő testi szolgáltatásait valahogy már nem igényeltem, HyeMit annál inkább. Tetszett, hogy lelkiismeret-furdalása van a dolog miatt, de azt nem mondtam volna, hogy meg is bánta, amit tettünk. Akkor ott mindennek úgy kellett történnie, ahogy történt, megbánás nélkül, csak a pillanatnyi élvezetre koncentrálva. A gondolataimba merültem, talán éppen azon agyaltam, mikor is lesz lehetőségem megfosztani a lányt, minden egyes ruhadarabtól, amikor valaki hozzám vágta a kabátomat, mégpedig HoSeok.

–        Ezt HyeMi küldi – jelentette be, majd a pult felé igyekezett.

–        Miért nem ő hozta vissza? – csodálkoztam el, de JiMin felet a kérdésemre, pedig nem i vártam rá választ.

–        Nem akartam, hogy NaRi miatta kezdjen piszkálni – felelte a fiú, majd elmosolyodott. – Minden jel arra mutat, hogy kedvel téged!

–        Ezt nem merném így kijelenteni – vontam meg a vállam unottan.

Pár pillanat múlva HoSeok tért vissza négy itallal, és a már igencsak megfogyatkozott társaság tagjainak, beleértve engem is hozott egy-egy sört. Rajtam kívül YoonGi, JiMin és Hoseok bírtuk a kiképzést, s látszódott, hogy kevesebben vannak már. Alig harminc fő lehetett a kávézóban, s el kellett ismernem, hogy JiYeon a kerítésen kívül a buli szervezéséhez is értett. Remek volt a hangulat, a zene is tetszett, és ha nincs Nari talán jól is érezhettem volna magam. Alig telhetett el két perc, amikor a Dj újabb zenét mondott be, és döbbenten vettem észre, hogy HyeMi nagynénje éppen a színpad kellős közepét vette célba. Nem néztem ki belőle semmi jót, kiindulva, hogy ő a szülinapos, nem hittem volna, hogy józan egyáltalán, de aztán...

–        Az utolsó zenénket küldjük az ünnepeltnek, Lee JiYeonnak, és még legalább ennyi remek bulit is neki – mondta Dj, mire a nő meghajolt. El nem tudtam képzelni, hogyan képes azokon a sarkakon megállni, bár ezt a képességet anyám is remekül űzte.  – Tehát az ünnepelt kérésére, szóljon „Jung HyoSeong és a Follow me”!

Amint táncolni kezdett azonnal fel kellett állnom, mert nem hittem a szememnek. Aish! Ezek tényleg megdöbbentőek. Amikor rájössz arra, hogy a lány, akibe bele vagy esve feleannyira szexi, mint a nagynénje. A srácok hasonlóképpen ki voltak akadva, de HoSeok megállapítása még inkább kiakasztott.

–        Azt hiszem, szerelmes vagyok – jelentette be, és hallottam, hogy a meglévő emberek tapsolni kezdenek.

–        Csak nekem ismerős ez a koreográfia? – szólalt meg JiMin elgondolkodva.

–        Nem – rázta meg a fejét az éppen szerelembe esett. Elgondolkodtam azon, hogy vajon komolyan gondolja, mert JiYeon valóban jó nő, sőt ezekkel a mozdulatokkal kimondottan, csak a korkülönbség, nem kicsi. Vagy szerelemben az nem számít?

–        A lányos részleg készített erre koreót – folytatta HoSeok. – Túl pontos, túl tökéletes, és túl szexi. – Az utolsó szót más suttogva mondta ki, de mindannyian ezt gondoltuk. Lenyűgözött... – Nem lehet, hogy ő a koreográfusuk?

–        Nem kizárt – jegyezte meg JiMin, mi meg YoonGival összenéztünk. Ő is jártas volt a zenében, de nem tánc terén, én pedig csak hallgatni szerettem, és a komolyzene állt közel hozzám. Minden esetre érdekes.

Láttam, hogy HoSeok elindul, az éppen utolsó mozdulatnál lévő JiYeon felé, és JiMin elképedve kiáltott utána.

–        Mire készülsz? – kérdezte azonnal, bár egy kissé aggodalmasnak tűnt.

–        Felkérem táncolni – felelte HoSeok visszafordulva. – Szerinted?

–        Te meghibbantál? – néztem rá elkerekedett szemekkel.

–        Nem – nevetett fel a fiú. – De táncban és szerelemben mindent lehet.

–        Ez szerintem nem így van – jegyezte meg YoonGi mellettem. – Nem inkább háborúban?

–        Meglehet, de a tánc néha olyan, mint a háború, nem beszélve a szerelemről – hallatszott a válasz, majd folytatta az útját.

–        Ez most komoly? – néztem JiMinre a kiborulás szélén állva.

–        Az, és van egy olyan érzésem, hogy ő valóban mindkettőre készül – felelte fiú a tőle telhető legkomolyabb hangon.